A kezdetek…

Ha nincsenek gyerekeink, nincs levendulánk sem…

Mert mindent nekik köszönhetünk. A harmadik gyermekünk születésekor ugyanis már nem fértünk el a budapesti lakásunkban, és kénytelenek voltunk költözni. Ezt szerencsére nem éltük meg akkora hatalmas kényszernek, de azért egyszerű sem volt. Ott álltunk egy kis lakással, sok gyerekkel és egy megörökölt, hatalmas telekkel Gárdonyban, amely tele volt lucernával és gazzal. Szép helyzet, nem?

Végül nem gondolkoztunk sokáig, és döntöttünk: vidékre költözünk. Egy csodálatos, tóparti vidékre. Akkor még nem is sejtettük, hogy ebből akár egy új megélhetési forrása is lesz a családunknak.

Építészet vagy levendulakertészet?

A férjemmel ugyanis építészek vagyunk és egy online vállalkozást vezetünk. A legkisebb gyermekünk születésekor – emlékszem – az ágyban mellette fekve kezdtük el kialakítani az online tervezés világát, és ez a mai napig, lassan már 5 éve működik is. De hogy emellé még egy komplett kertészetet is bevállaljunk, igazából szóba sem került.

Gárdonyi_Levendula_kert  

A gárdonyi óriástelekkel viszont kezdenünk kellett valamit. Abban teljesen egyetértettünk, hogy

  • a gyerekek miatt rendbe kell hozni,
  • a gyerekeknek egy környezetbarát otthont akarunk varázsolni, de semmiképp sem
  • akarunk kivitelezhetetlenül sok plusz munkát a nyakunkba,
  • sem olyat, amellyel pazarló módon lehet csak bánni.

A klímaváltozás miatt, amelyről nem is olyan régen a Facebook-oldalamon is írtam pár sort, kézenfekvőnek tűnt a levendula. Csak úgy, a magunk örömére.

Megjelent előttem ugyanis egy idilli kép, amikor kiülünk a teraszra, nézzük a saját kis Provence- unkat, és iszunk valami isteni koktélt. Mondjuk épp levendulából. A gondolatokat tettek követték, és előbb csak 50 tő levendula, majd hamarosan ennek sokszorosa virított a kertünkben.

Lustaságból levendulás dizájntermékek

Az az igazság, hogy lusta lettem volna állandóan füvet nyírni. Ettől unalmasabb kerti munka ugyanis nincsen számomra. A levendulák gondozása viszont igazi relaxáció:

  • a hivatalos munka utáni kertészkedés,
  • a levendula illóolajának nyugtató hatása,
  • a lila tenger látványa

egytől egyik pozitívan hat az emberre.

Ezt a nyugalmat és ezt a relax állapotot szerettem volna másoknak is átadni. Így született meg az ötlet, hogy foglaljuk különleges és teljesen egyedi csomagolásba a saját kertészetünk lila csodáit. Azét a kertészetét, amelyet mára már rózsák szegélyeznek, amelyet folyamatosan szépítünk és teszünk gyerekbaráttá is.

Végül egyenes út vezetett a Gárdonyi Levendula dizájntermékeihez, amelyeket ma már bárki megvásárolhat tőlünk. S hogy mitől egyediek? Hogy mitől másak? Hogy a Gárdonyi Levendula termékei miért különlegesek? Arról a következő blogposztban fogok írni.

Addig is nézz körül a Fb-boltunkban, és rendeld meg a neked leginkább tetsző termékünket. Ha egyedi kívánságod lenne, csak írj nekünk. Mindenre van nyugtató megoldásunk.